Üdvözöljük az Éjszakai Színház weboldalán!

 

Az Éjszakai Színház elnevezés nem azt jelenti, hogy előadásainkat az éjszakai órákban tartjuk. Az elnevezés az indulás emlékét őrzi, mondhatni hagyomány. (Ahogyan a Régiposta utcából sem indulnak már a postakocsik…) Mikor első produkciónkat 1992-ben létrehoztuk – Bereményi Géza: Légköbméter című darabját, az azóta tragikusan korán meghalt Ternyák Zoltán főszereplésével - – a nyolc különböző színházból verbuválódott 13 szereplőt csak úgy tudtuk egyeztetni, ha előadásainkat a színházi előadások után, általában tízkor, féltizenegykor tartottuk. Megjegyzendő: a próbák is főleg éjjel zajlottak. Így lett a nevünk Éjszakai Színház.

Ma már a rendes színházi időben, este hétkor – a Thália Studióban lévő előadásunkat fél nyolckor - kezdünk. De az a szándék, amely elindította az éjszakai színházat az esti előadásokra is érvényes: igényes, magas irodalmi értékű színdarabokat játszani, kiválóan képzett, profi színészek előadásában. Miután társulattal nem rendelkezünk – eddigi közreműködőink névsora mellékelve – minden szerepre a legalkalmasabb művészt próbáljuk megtalálni. A drámai szöveg és a színészi játék ma talán nem annyira divatos, de a színházat öröktől éltető varázslatát adják előadásaink.




Keresés:
© netrights: Magyar Színházi Portál